Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Baconbe tekert spárga
Legegyszerűbb spárgás étel

A baconbe tekert spárga a világ egyik legegyszerűbb étele, mégis nagyon finom. A zöld spárga magába szívja a bacon zsiradékát, és isteni íze és állaga lesz. Azt még nem tudom, mi illene mellé, de így önmagában is finom. Viszont sokat kell készíteni belőle, mert nem túl laktató, leves után 2 pár tekercs simán elfogyasztható. Azt is jó észben tartani, hogy ez az étel inkább zöld spárgából jó.

img_9406.jpg

Hozzávalók:

  • tetszőleges mennyiségű zöld spárga
  • kevés só és őrölt feketebors
  • feleannyi bacon, mint spárga

Elkészítés:

A spárgákat alaposan és óvatosan megmossuk, hogy a fejek ne essenek le, aztán a spárgák végeiről levágjuk a fás részt. Majd egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket. Sózzuk, borsozzuk, majd kettesével egy-egy baconbe tekerjük őket. 190 fokra előmelegített sütőbe tesszük alul-felül sütési funkcióra, és körülbelül 25-30 percig sütjük. A sütőből kivéve szervírozhatjuk.

img_9408.jpg

img_9403.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (8) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) bulgur (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) diétás (3) dió (6) ebéd (2) édesség (1) édességek (53) egyebek (20) egytálétel (2) élesztő (1) eper (5) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (28) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (3) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) körte (1) krémleves (9) krumpli (3) kuglóf (2) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (4) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (23) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) meggy (2) meggyleves (1) menta (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszibarack (1) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (5) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rétes (1) rizs (1) sajt (2) saláták (4) sárgabarack (2) sárgabarcak (1) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (2) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (11) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (4) Újév (1) vacsora (1) vanília (3) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása