Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Majorannás szűzérmék villámgyorsan
Egyszerű, gyors és ízletes

A sógornőm nagyon szereti a szűzérmét, gyakran jár érte a piacra, és alkalmanként nekünk is hoz. Most is ez történt. Van bevált receptem hozzá, de most nem kívántam a mustárt, ezért másképp készítettem el. Nagyon finom lett, petrezselymes krumplival tálaltam. Egyszerűen és villámgyorsan megvan.

img_0179.jpg

Hozzávalók:

  • kb. fél kg szűzérme
  • kevés zsiradék (olaj, olíviaolaj vagy kókuszolaj)
  • só, fekete őrölt bors, majoránna ízlés szerint
  • 4-6 gerezd fokhagyma
  • 15-20 dkg vaj

Elkészítés:

A szűzérmét egyben megmossuk, majd lecsepegtetjük, és ha van rajta hártya, egy éles késsel lefejtjük. Aztán karikákra vágjuk, de ne nagyon vékonyakra, mert akkor sütés közben kiszáradnak. Olyan bő 1-1,5 centis vastagságú karikákat vágjunk. A húskorongok mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, és hintsük meg egy kis majoránnával is, majd forró olajban előbb az egyik, majd a másik oladát is kérgesítsük meg. Vegyük közepesre a hőfokot, a teflonba az érmék közé tegyünk vajat és a fokhagymagerezdeket, majd így süssük még néhány percig mindkét oldalát az szűzérméknek, míg puhák lesznek. Segíthetünk azzal is, hogy amíg az egy oldaluk sül, a másikat egy kanál segítségével a zsíradékkal locsolgatjuk. Azonnal tálalhatjuk.

img_0180.JPG

img_0181.JPGimg_0180.JPG

 

 

 

 

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (8) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) bulgur (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) diétás (3) dió (6) ebéd (2) édesség (1) édességek (53) egyebek (20) egytálétel (2) élesztő (1) eper (5) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (28) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (3) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) körte (1) krémleves (9) krumpli (3) kuglóf (2) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (4) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (23) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) meggy (2) meggyleves (1) menta (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszibarack (1) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (5) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rétes (1) rizs (1) sajt (2) saláták (4) sárgabarack (2) sárgabarcak (1) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (2) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (11) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (4) Újév (1) vacsora (1) vanília (3) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása