Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Toszkán csirkeragu
Jó kis olaszos

Ezt a receptet először egy gasztrovideóban láttam, és annyira guszta volt, hogy ki kellett próbálnom. Azonban a videóban csak a hozzávalókat sorolták fel, hogy miből mennyit kellene hozzáadni, azt nem. Így magam kísérleteztem ki a mennyiségeket. Egy nagyon jó kis olaszos étel lett az eredmény. Sokat főzök belőle, hogy másnapra is jusson, akkor is nagyon finom. 

toszka_ncsirke2.jpg

Hozzávalók:

  • 60-70 dkg filézett csirkemell
  • 25-30 dkg csiperkegomba
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 80 gramm sűrített paradicsom
  • 3-4 nagy gerezd fokhagyma
  • fél citrom leve
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1-2 evőkanál oregánó ízlés szerint
  • só, őrölt feketebors ízlés szerint
  • 1 evőkanál színes paprika
  • 6 koktélparadicsom
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2,5 dl víz
  • kevés olaj

Elkészítés:

A vöröshagymát apróra vágjuk, egy nagy serpenyőben kevés olajon üvegesre sütjük. Közben a megmosott csirkemellet felkockázzuk, majd a hagymához adjuk, és fehérre sütjük. Ezután hozzáadjuk a felapírtott gombát, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk, hogy a gomba levet eresszen. Ezt követően hozzáadjuk a fokhagymanyomóból a fokhagymát, a sűrített paradicsomot, a citromlevet és a színes paprikát, alaposan összekeverjük, és felöntjük vízzel. Így főzzük néhány percig, majd hozzáadjuk az oregánót és a tejszínt is, és kevergetés után hagyjuk főni, szépen besűrűsödik. Amikor a fakanál a gombát és a csirkét is el tudja vágni, az apróra vágott petrezselymet és a felkockázott paradicsomokat is hozzáadjuk. Jól elkeverjük, pár percig főzzük, és készen is vagyunk.

Főtt tésztával kínáljuk.

toszka_ncsirke1.jpg

toszka_ncsirke3.jpg

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (6) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) dió (5) ebéd (2) édesség (1) édességek (48) egyebek (19) egytálétel (2) élesztő (1) eper (4) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (27) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (2) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) krémleves (8) krumpli (3) kuglóf (1) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (3) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (19) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (3) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rizs (1) sajt (2) saláták (3) sárgabarack (2) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (1) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (9) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (3) Újév (1) vacsora (1) vanília (2) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása