Nálunk a család egy része elég válogatós, de ezt a levest szerencsére mindenki szereti, így gyakran készítem. Az a jó benne, hogy egy hétköznap is gyorsan elkészíthető, laktató étel, ugyanakkor nem terheli meg a gyomrot, vacsorára is kiváló. Amikor húslevest főzök, az általában nem fogy el azonnal, ezért a levéből mindig teszek egy adagot a fagyasztóba is. Hogy ne kelljen méricskélni, számolni szoktam, hány szedőkanálnyit teszek félre, egy főre 2-3 kanálnyi jut. Ha főzni akarok vele, akkor a lefagyasztott adagot előző este átrakom a hűtőbe, ahol szép lassan kiolvad, másnap már csak főzni kell.
Hozzávalók:
- 0,5 kg pulykamellfilé
- 1 liter alaplé (húslevesből)
- 2 evőkanál olaj
- 2 evőkanál liszt
- 2 dl szójás főzőkrém vagy főzőtejszín
- 3 gerezd fokhagyma
- só, szerecsendió
Elkészítés:
Először felkockázzuk a húst, és apróra vágjuk a fokhagymát. Amikor ez készen van, egy lábosban olajon világosra pirítjuk a lisztet, majd beleszórjuk a fokhagymát is. Amikor a fokhagyma kezd illatozni, rádobjuk a pulyamellet, és sózzuk. Gyakori kevergetés mellett kifehéredésig pirítjuk a húsokat. Ekkor ráöntjük az alaplevet, és magasabbra vesszük a főzőlángot. Forrás után kb. 15 percig közepes lángon főzzük, ezután hozzáöntjük a főzőkrémet, és újraforralástól még 5 percig főzzük. A legvégén késhegynyi szerecsendióval ízesítjük, és készen is van a levesünk. Tálaláshoz szedek egy kis csokor metélőhagymát, apróra vágom, azzal díszítem.