Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Bulgursaláta
Támogatja a diétát

Körülbelül két éve kezdtem bulgurt enni, amikor fogyókúrába kezdtem. Elsősorban köret lett belőle, később rájöttem, hogy máshogy is fogyasztható. Ez a bulgursaláta nagyon egyszerűen elkészíthető, és nagyban segíti a diétát. Egy gond van vele, nem mondható olcsónak. Azért olykor belefér, ha valami friss salátára vágyunk.

img_9972.JPG

Hozzávalók:

  • 25 dkg bulgur
  • 3 kaliforniai paprika, piros és sárga
  • 1 kígyóuborka
  • 1 fej lilahagyma
  • kevés friss petrezselyem
  • kevés só, bors
  • fél citrom leve
  • 1 evőkanál extraszűz olivaolaj

Elkészítés:

A bulgurral kezdjük. A bulgurt beleöntjük egy főzőedénybe, kétszer annyi vízzel felöntjük, pici sót teszünk bele, és forrásig főzzük lassú lángon. Forrástól számítva kb. 5-10 percig főzzük még, majd fedőt teszünk rá, és 15-20 percig hagyjuk így. Ezután salátás tálba öntjük, és megvárjuk, amíg kihűl. Aztán apró, olyan körömnyi darabokra vágjuk a paprikákat, az uborkát és a lilahagymát, hozzáadjuk őket a bulgurhoz, aztán az ugyancsak apróra vágott petrezselymet is, sózzuk, borsozzuk, majd rácsorgatjuk a citromlevet és az olivaolajat, végül mindezt alaposan összekeverjük. Betesszük a hűtőbe, hagyjuk hűlni, majd szervízorhatjuk is.

img_9969.jpg

img_9970_2.JPGimg_9969_1.jpg

 

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (8) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) bulgur (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) diétás (3) dió (6) ebéd (2) édesség (1) édességek (53) egyebek (20) egytálétel (2) élesztő (1) eper (5) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (28) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (3) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) körte (1) krémleves (9) krumpli (3) kuglóf (2) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (4) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (23) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) meggy (2) meggyleves (1) menta (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszibarack (1) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (5) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rétes (1) rizs (1) sajt (2) saláták (4) sárgabarack (2) sárgabarcak (1) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (2) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (9) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (4) Újév (1) vacsora (1) vanília (3) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása