Modern háziasszony

Egyszerű receptek, receptek egyszerűen

Tartalmas lencseleves szegfűszeggel
Újévre is tökéletes

Sok éve már, hogy lencsés recepteket kerestünk a neten, hogy Újévkor tarthassuk a hagyományt, amely szerint lencsét kell enni. Végül a férjem talált egy receptet, amelyet el is készített. Nagyon finom lett. Annyira megkedveltük ezt a lencselevest, hogy már nemcsak Újévkor készítjük el, hanem az ősz beálltával a tél végéig elég gyakran, úgyhogy hálásak is vagyunk a netnek, hogy rálelhettünk erre az ételre. Azért picit módosítottuk rajta. Jó tápláló, egytálételnek is remek. A szegfűszegről pedig megtudtuk, hogy nemcsak forralt borban szuper.

3_1.jpg

Hozzávalók:

  • 20 dkg lencse
  • fél karalábé
  • 2 sárgarépa
  • 1 fehérrépa
  • negyed zellergumó
  • 2-3 krumpli
  • fél póréhagyma
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 20 dkg füstölt hús vagy füstölt szalonna
  • 2 virsli
  • egy kisdoboz tejföl (2 dl)
  • 1 evőkanál liszt
  • 1,7 liter víz
  • fűszerek: 2 gerezd fokhagyma, 4-5 szem feketebors, 2 babérlevél, 5-6 egész szegfűszeg

6-8 adag lesz belőle.

Elkészítés:

1. A lencsét előző este egy edényben beáztatjuk.

2. A füstölt húst apróra kockázzuk, és egy mély lábasban megsütjük. Ha kevés a zsírja, pici olajat öntünk alá. Ha kész, egy tányérba szedjük őket.

3. Amíg a húskockák pirulnak, a zöldségeket apróra vágjuk.

4. A megsült húsokat kiszedjük a lábosból, és a zsíradékra dobjuk az apróra vágott vöröshagymát, megfonnyasztjuk.  

5. A burgonya kivételével minden zöldséget beleteszünk a lábosba, és a hús zsíradékán sütögetjük őket 5-6 percig. Időnként megkeverjük őket.

6. A lencséről leöntjük a vizet, átöblítjük, és a lencséket hozzáadjuk a zöldségekhez, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje őket.

7. Teatojásba tesszük a fűszereket, azt belengedjük a levesbe. Fedő alatt közepes lángon főzzük.

8. Amikor a lencse és a zöldségek majdnem megpuhultak, az apróra vágott krumplit hozzáaadjuk, így főzzük addig, amíg minden puha lesz.

9. A virslit karikákra vágjuk, hozzáaadjuk a leveshez, valamint a sült és félretett füstölt húskockákat is. Kb. 10 percig főzzük.

10. A lisztet elkeverjük a tejföllel, majd hőkiegyenlítjük, vagyis a forró levesből teszegetünk hozzá, simára keverjük. Amikor már jó folyékony és meleg, hozzáöntjük a leveshez. Pár percig főzzük így, aztán megkóstoljuk, és ha sótlannak találjuk, teszünk bele sót. A füstölt hús miatt nem biztos, hogy kell bele só, maximum nagyon kevés. Aztán lezárhatjuk a gázt, és már tálalhatjuk is.

2_1.jpg

Finom, friss kenyérrel az igazi.

 

Bemutatkozás

Úgy 8 éve főzök rendszeresen, rendszerint két főre, alkalmanként a tágabb családnak. A receptjeim több helyről vannak, akad köztük családi recept, gyűjtögettem a netről és a tévéből is, mert a külföldi főzős televíziós műsorokat nagyon kedvelem. Éppen ezért az ételeim egy része hagyományosnak nevezhető, mások be-beilleszthetők egy-egy gasztronómiai trendbe, korszakba. Jellemzően olyan ételeket főzök, és olyan recepteket ismertetek, amelyekhez a hozzávalók egyszerűen beszerezhetők. Bloggertársam, Alexandra öt főre főz, leginkább tej- és tojásmentes ételeket, mert az egyik lánya ételallergiában szenved.

Címkék

advent (1) áfonya (2) alma (6) bab (2) babgulyás (1) bacon (1) banán (1) bejgli (1) bodza (1) bolognai (1) bors (1) borsó (1) brassói (1) briós (1) brownie (1) burgonya (2) cézár saláta (1) chili (2) citrom (2) cseresznye (1) csíkos (1) csirke (6) csoki (6) csülök (1) cukkini (1) darálthús (2) darált hús (1) desszert (3) diétás (2) dió (5) ebéd (2) édesség (1) édességek (48) egyebek (19) egytálétel (2) élesztő (1) eper (4) ételallergia (1) fácán (1) fahéj (4) falatka (1) fánk (1) fasírt (1) fehércsoki (1) feltét (1) főételek (27) fokhagyma (1) fokhagymakrémleves (1) forró csoki (1) füge (1) füstölt hús (3) galette (1) gazdag (1) gesztenye (3) gomba (3) guba (1) gulyás (1) gyöngyöző (1) gyors (1) gyümölcs (2) gyümölcsleves (1) hal (1) halászlé (1) hús (2) húsleves (1) húsvét (9) kacsa (2) kacsacomb (1) kakaó (8) kalács (3) káposzta (1) karácsony (13) karaj (1) karfiol (1) keksz (2) kelt tészta (1) kenyér (2) kókusz (1) kolbász (1) krémleves (8) krumpli (3) kuglóf (1) kukorica (1) langalló (1) lángos (1) lasagne (1) lekvár (3) lencse (1) leveles tészta (5) levendula (3) levendulaolaj (1) leves (4) levesek (19) leveszöldség (1) libacomb (1) lilakáposzta (1) mag (1) majonéz (1) majoránna (1) mák (1) málna (2) mandula (2) marcipán (1) marhahús (2) mazsola (1) méz (3) mogyoróvaj (1) morzsa (2) muffin (2) mustár (1) narancs (2) nasi (1) nokedli (1) november (2) Nutella (1) nyár (1) október (1) olasz (1) olcsó (1) ősz (6) őszi étel (1) palacsinta (2) pampucka (1) péksütemény (1) piskóta (1) pite (3) pizza (1) pogácsa (2) pohárdesszert (1) póréhagyma (1) pulyka (1) ragu (1) raguleves (1) recept (2) reggeli (2) rizs (1) sajt (2) saláták (3) sárgabarack (2) sertéshús (5) sonka (2) sörkorcsolya (1) spagetti (3) spárga (1) sütemény (2) sütés (1) süti (6) sütőtök (1) sütőtökkrémleves (1) sütőzacskó (1) szegfűszeg (1) szilva (4) szilveszter (9) szörp (1) szűzérme (2) tarhonya (1) tarja (1) tavasz (2) teasütemény (1) tej- és tojásmentes (6) tejföl (1) tejszín (1) tél (3) tepertő (1) tészta (4) tojás (2) tojásmentes (1) tojás nélkül (1) töltött káposzta (1) tonhal (1) torta (2) tortilla (1) túró (3) Újév (1) vacsora (1) vanília (2) virsli (1) zabkeksz (1) zabpehely (1) zöldbab (1) zöldség (1) zöldségek (2) zsemle (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása